Kultúra

Szerelem és más drogok [filmpremier]

Aligha képzelhető el közhelyesebb kiindulópont annál, hogy van egy férfi meg egy nő, és a film arról kell, szóljon, hogy ezek hogyan lesznek sok megpróbáltatás után egymáséi.

Főleg, ha a rendezőnek mindenről ugyanaz jut eszébe. Nem, nem a szex (még ha szívesen emlegetik is a főszereplőnő – meg a főszereplő – időnként elővillanó bájait), nem is a szerelem (még ha úgy is van beállítva, ahogy egyébként mindig lenni szokott, hogy az mindent legyőz), hanem a siker. Mármint a film sikere. Edward Zwick rendező igyekszik minden elvárásnak elébemenni, hátha lesz belőle Oscar. Hollywoodi szerelmesfilmje ezért egyszerre próbál megfelelni a (film reklámjában is emlegetett) romantikus komédia műfaji szabályainak és annak az újkeletű elvárásnak, hogy mindehhez valami társadalmi mondanivaló is társuljon.

Van ezért itt minden: vígjátéki oldalon az obligát viccelődés női vágyakról s férfiúi méretekről, humoros(nak vélt) szituációk a gyógyszerforgalmazás témakörében, egyik aduászként a Viagra berobbanásával (a sztori szerint a múlt évezred végén járunk), és az azt övező eufóriával.

A súlyos mondanivaló oldalán pedig az eufemisztikusan orvoslátogatásnak nevezett gátlástalan ügynökölés, a karrierizmus és az üres nőcsábászkodás jellemtorzító hatásának bírálata, sőt – másik aduászként – még az Alzheimer-kór is. A férfi főhős vétkes az előbbiekben: ő az, aki tüzön-vizen, de leginkább női szíveken át próbálja elsózni a mellékhatásokban bővelkedő, s a címben is emlegetett szereket, aki karrierre vágyik, hogy kelletlen apjának bebizonyítsa, ér ő annyit így is, mintha elvégezte volna a szülők által elvárt orvosi egyetemet. A nő szenved az utóbbitól: ezért vállal fel csak alkalmi kapcsolatokat, ezért menekül a érzelmektől-kötődéstől mentes, szakszerűen kivitelezett szexelésbe.

Hogy aztán végül a férfi – megkomolyodva, és viselve egyre súlyosbodó betegsége terhét – felvállalja a szerelmét, lemondjon karrierről, pénzről, sőt végül még az orvosi egyetemnek is nekivágjon. Hogy a nő pedig felvállalja – főként – saját magát, és képes legyen elfogadni a férfi szeretetét.

Oly szép ez, s oly könnyfacsaró, a film két szék közt mégis a pad alatt végzi. Hozzászólása a orvos-, gyógyszeripar- és karrier-problematikához felszínes és gyáva, a filmbe szuszakolt drámai helyzeteket klisékből próbálja megúszni a két egymáshoz sehogy sem illő sztár-főszereplő (Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway), az egész sztori végtelenül túlbeszélt és szájba rágott, vígjátéki oldalon viszont feltűnően szűkmarkúan bánnak a poénokkal.

Love and Other Drugs – színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 2010. Rendezte: Edward Zwick. Főszereplők: Jake Gyllenhaal (Jamie Randall), Anne Hathaway (Maggie Murdock). 115 perc. Forgalmazó: Intercom.

Hazai bemutató: január 6.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik