Kultúra

A tévében: Ricky Gervais, tenisz és a sötétebb tónusok

Energikus kezdés után kicsit elkomorulunk ma, így lesz kerek a nap.

A profi sport lényegében fokozatos nagyüzem, erről győz meg minket az a tény is, hogy az év első ranglistapontokban is mért ATP tenisztornájának első napja az év negyedik napjára esik. Dohában ott lesz mindenki, aki számít, és ne felejtsük el, hogy a legjobbak már túl vannak egy Abu Dhabi-i bemutatótornán, illetve két karácsonyi jótékonysági meccsen is. Pihenés-alapozás? Majd, a pályafutás végén. Az örökmozgó tehát Katarban zakatol épp, és ma 13:00-19:00-ig, négy órán át lesz látható (konkrétan pl. Tsonga, Davigyenkó, Garcia-Lopez vagy Fognini) az Eurosport2-n.

Este hétre nagyjából hazaértünk a munkából, és általában olyanok vagyunk, mint egy megcsócsált, megrágott darab hús, mint egy úthengerek által felületkezelt csiga, mint egy májkrémes doboz, amit beledobtak a világ legnagyobb fémfeldolgozó gépébe. Általában. De most, az év elején még üdék és frissek vagyunk, hajunk a bejgli energiájától fényes, körmünket mintha kifényezték volna. Így boldogan nézzük meg munkahelyi kínzóink, főnökeink példaképét munka közben: a National Geographic jóvoltából megismerkedhetünk A világ legnagyobb fémfeldolgozó gépével. A különös találkozásra 19:00 órakor kerülehet sor.

Aztán azért kiengedünk egy kicsit. Egy manhattani fogorvos a halál torkából menekül meg, de ezzel együtt egy új tulajdonságra is szert tesz: látja a túlvilági szellemeket. Sőt kommunikálni is tud az érezhetően gondokkal küzdő kísértetekkel – az egyikük épp itt hagyott menyasszonya küszöbön álló esküvőjének megakadályozására kéri meg. Sokat nyom a latban a film oldalán, hogy a főszerepet az a Ricky Gervais alakítja, akinek első sorozatötletét megvalósította a BBC, majd később (magában, illetve a remake segítségével) meghódította a világot – ez volt a Hivatal, az Office. (Gervais később, amikor Will Farrell az amerikai változatért Golden Globe-ot kapott, el is akarta kérni tőle a szerinte neki dukáló díjat – élő egyenes adásban.) A remek humorú Gervaist és a Kísértetvárost 21:30-tól vetíti a Viasat3.

És akkor elkövetkezik a téma- és hangulatváltás. A soá minden mozzanatában rettenetes volt, Zelki János azonban dokumentumfilmet szentelt az egyik legszörnyűbb élménynek, a deportáltak napokig tartó, teljes bizonytalansággal és döbbenettel átszőtt, sokak számára halálos, állati viszonyokat teremtő vonatútnak. Az addig még „csak” jogfosztott, megalázott emberek ekkor hirtelen zuhantak a lelki-fizikai szenvedés poklába – az általában pár szóval elintézett marhavagon-tapasztalatról készült A vagon című dokumentumfilmet 22:30-tól vetíti a Duna TV.

A II. világháború embertelenségét a fikció eszközével mutatja fel Fábri Zoltán filmje, a Két félidő a pokolban, melyben munkaszolgálatosoknak kell futballcsapatot alakítani, amely majd a német utászokkal kell mérkőzést játsszon Hitler születésnapján. A színészlegendák által (Sinkovits Imre, Garas Dezső, Márkus László stb.) alakított történet szintén a barbárság, az embertelenség örök mementója – 22:55-től látható a Filmmúzeumon.

Öt percre rá, 23:00-kor kezdődik a National Geographic újabb kedves, lelket melengető ismeretterjesztő filmje. A nap végén felüdülni vágyók azt a három valószínűnek tűnő verziót nézhetik meg, ahogy az univerzum, a világmindenség majd egyszer elpatkol. A fagyhalál, összeroskadás, darabokra hullás remélhetőleg csak távoli opció, és a nézőket még a (csillagászati léptékben közeli) jövőben sem fenyegeti. A Pusztuló univerzum garantálja a szép álmokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik