Kultúra

Mit nézzünk a tévében karácsonykor? III.

Lassan véget ér a karácsony, ezért fokozatosan mi is átevezünk a hétköznapok műsoraira a szaloncukormázzal leöntött, fenyőillatú dolgok után.

Vasárnap délután, karácsony második napján persze még azért A dzsungel könyve 2. elé tereljük a kisdedeket, amely nem ér fel ugyan az első részhez, de egy jól kifejlett vasárnap délutánra teljesen megfelel. 16:30-tól a Viasat3 vetíti.

Sőt, az animációs vonulatot, mint az utóbbi évek közönséghúzó, és igen fejlődőképes mozis műfaját, egy újabb egyed képviseli, már este 19:00-t írunk, amikor, szintén egy sokadik rész, pontosabban egy különkiadás, a MadagaszKarácsony kezdődik a TV2-n. Riszálom így is, úgy is, félóra röhögés következik.

Lassan fordulunk az élő szereplők felé, de azért még a nagy álomvilág kulisszái közt mozgunk, Macaulay Caulkin nagy alakítása és a Reszkessetek, betörők! a következő állomás. Igazi karácsonyi film, ráadásul a kezdési időpontok miatt is igen barátságosan alakultak eddig, szóval nem szakad meg az ünnepi hangulat, minden tökéletes, kivéve, hogy a gyermek otthon egyedül kell megküzdjön a családi házba (!! Amerikában ennél szinte nincs szentebb érték) behatoló gazokkal. A nagy lopásgátlás 20:30-tól indul a Coolon.

Akinek azonban már sok a jóból, megtudhatja, hogy vajon tényleg 2210: A nyugati civilizáció vége? A műsort a National Geographic adja le 21:00-től, és lényegében arra szolgál, hogy a karácsonyi ajándékdömping, csomagolópapír-cunami, étel- és italhegyek után felkeltse a bűntudatunkat. A nyugati civilizációt ugyanis leginkább önmaga döntheti be a fent jelzett időpontig – most úgy tűnik, hogy az még messze van, de meglátják, csak úgy repül az idő!

Lehet aggódni a jövő miatt, de akik ezt inkább hétfőre hagynák, viszont edzenének előtte kicsit, azok az Alan J. Pakula – John Grisham-együttműködésből született A Pelikán-ügyiratot választják majd, amely briliáns politikai krimi a briliáns Julia Robertsszel, Denzel Washingtonnal, Sam Sheparddal. Egy egyetemi dolgozat véletlenül olyan jól megírja a valóságot, hogy azonnali halálos ítéletet jelent mindarra, aki kapcsolatba hozható az irománnyal, így érthető, ha a Julia Roberts által alaktott szerző kissé ideges lesz. Tanulság: a tanulás csak bajt hoz. A filmet 22:00-kor a Viasat3 mutatja be.

Lassan éjfél lesz, ezek már a karácsony utolsó pillanatai – a békeidő, a szép remények, a pillanatnyi megtorpanás a mindennapok zakatolásában még egy esélyt kapnak, így megéri élni vele: a Tétova tangó egy egyszerű, emberi történet. A végrehajtónak nem sok jó adódik az életében, hétköznap a sanyarú munka, hétvégén a savanyú mama. Ám egyszer csak jön az ötlet, iratkozzunk be tangótanfolyamra, és minden megváltozik – főhősünk élni kezd, megérkezik a szerelem, no meg a bonyadalom is. A film a romantika mellett iróniában sem szegény, és a színészi játék is lenyűgöző (23:55, m2). Tudják mit, aki hasonló cipőben jár, házi feladatot kap: tessen beiratkozni tangótanfolyamra!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik