Kultúra

Műemlék lett a Beatles zebrája

Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtti világhírű zebrát.

Az észak-londoni gyalogátkelőből és az utcanévvel azonosult stúdióból a Beatles csinált világmárkát, Abbey Road című, 1969-ben kiadott utolsó előtti albumával, és annak ugyancsak halhatatlan, évtizedek óta külön poszterként is árult “zebrás” borítójával. A fotón az együttes tagjai John Lennon vezetésével libasorban átvonulnak a stúdió fehér épülete előtt az utca másik oldalára, a ma is ugyanott meglévő, gondosan karbantartott zebrán.

E gyalogátkelő a Londonba látogatók egyik zarándokhelye; gyakran látni, amint fényképezkedő turisták az eredeti fotót utánozva ugyanitt átmasíroznak az árnyas, fasorral szegélyezett úton.

Az Abbey Road-i zebra kultúrtörténeti jelentőségét most a hivatalos műemléki státus megadásával elismerte a brit kormány is. John Penrose turisztikai és örökségügyi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az átkelőt a nemzeti örökség részeként felvették a műemlékvédelmi listára.

Penrose szerint jóllehet nem kastélyról vagy katedrálisról van szó, de a Beatlesnek köszönhetően ezt a londoni gyalogátkelőt ugyanolyan joggal lehet a kulturális örökség részének tekinteni, mint bármi mást.

Ez az első gyalogátkelőhely a világon, amely műemléki védelmet kap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik