Kultúra

Elismerték a színházi háttérszakmák művelőit Békéscsabán

Első alkalommal adták át a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) által a színházi háttér- és kiszolgáló szakmák művelői számára alapított Magyar Teátrum Díjat a békéscsabai Jókai Színházban.

Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója az elismerésről szólva korábbi sajtótájékoztatóján elmondta: a díjat minden esztendőben a háttérszakmák öt hazai és egy határon túli magyar színházban dolgozó képviselője számára ítéli oda az MTT elnöksége és a Magyar Teátrum című havilap főszerkesztője alkotta zsűri.

Az idén Somogyiné Borhi Gizella, a Szolnoki Szigligeti Színház közönségszervezője, szervezőiroda vezető, Szentmiklósi Ildikó, a Veszprémi Petőfi Színház ügyelője, Lakatos Károly és Lakatos Károlyné, a Békés Megyei Jókai Színház maszkmestere és fodrásza, Kis József, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház szcenikai csoportvezetője és Szilágyiné Antal Éva, a Debreceni Csokonai Színház színházi kalaposa érdemelte ki a díjat.

A határon túli magyar színházak különdíját pedig Majoros Róbert, az Újvidéki Színház fővilágosítója kapta meg.

Az elismeréseket vasárnap este gálaest keretében adták át a Jókai színházban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik