Kultúra

Woody Allen nyomán Adni jó


A Woody Allen korai filmjeit idéző, csípős humorú vígjáték elnyerte az Independent Spirit Award Altman-díját.

A nagy stúdióktól független, többnyire kisebb költségvetésből készülő, de szellemileg, látásmódban izgalmasabb, kísérletezőbb filmek alkotóinak Oscar-díja az Independent Spirit Award, vagyis a Független Szellem-díja – amely a nevezés, a szavazás és a lebonyolítás tekintetében hasonlít is az Oscarra: ezt is a szakmai szervezetek tagjai szavazzák meg, és ezt is egy ötös jelölés előzi meg.

A hét elején tették közzé a jelöltek névsorát, és azóta jó néhány filmkészítő izgulhat amiatt, hogy a február 26-i díjátadón a döntőből a dobogóra kerül-e majd. Nicole Holofcener New York-i író-rendező viszont megnyugodhat. Míg a többiek csak jelölést kaptak, ő már biztos lehet egy trófeában.

A jelölésekkel együtt hozták nyilvánosságra, hogy az Adni jó (Please Give, december 1-jétől itthon is kapható DVD-n) című film kapta a Robert Altman-díjat, amelynek különlegessége, hogy a film rendezője, szereposztója (casting directora) és főszereplői együtt vehetik át. A fantasztikus szereplőgárdával büszkélkedő keserédes vígjátékkal így Katherine Keener, Amanda Peet, Rebecca Hall és Oliver Platt is a díjazottak közé jutott.

A filmben egy manhattani házaspár (Keener és Platt) egy idős szomszédjuk lakását próbálja megszerezni, ám ehhez meg kell küzdeniük a boszorkányszerű néni kiszámíthatatlan unokáival (Peet és Hall). Az élet természetesen New Yorkban is felülír minden tervet, és tartogat néhány meglepetést: a Woody Allen nyomdokaiban járó, gúnyos és érzelmes komédia a Sundance Fesztiválon elért siker után már díjjal is bizonyítani tudja független szellemét.

AJÁNLOTT LINKEK:
Az Independent Spirit Award weboldala

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik