Kultúra

A tévében: különböző világvégék

Ma elsősorban nem filmeket fogunk ajánlani, inkább az információkra koncentrálunk, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretünk.

Nem lesz szép napunk ma, kedves hallgatóink, az ég felhős, később egyre borúsabb lesz, lassan hamuszín pernye kezd hullani belőle, az állatok eltűnnek, a növények megfonnyadnak.

Nem a heti munkakezdés réme csalt ki belőlem apokaliptikus víziókat, hanem azok a műsorok, melyeket ma ajánlani fogunk. Már a kezdés sem túl vidám, a TV2 11:15-kor, tehát kis túlzással a reggeli kakaó mellé tálalja az Otthonunk című ismeretterjesztő filmet. Yann Arthus-Bertrand évek óta fotózza felülről a Földet, csodás perspektívát nyitván meg ezáltal nekünk, földlakóknak. Gyönyörű képeken látjuk, ahogy tönkretesszük lakóhelyünket, ahogy rövidlátó szempontjaink és gőgünk okán egyre nagyobb sebhelyeket hagyunk a Földön. Aki még szeretne egy gondtalan reggeli kakaót, esetleg jegyzetelne, itt megnézheti a filmet kitűnő minőségben, angol felirattal.

De nemcsak a környezetszennyezés okozhat világvégét. Mondjuk tavaly május 2-án több Real Madrid-szurkoló érezhette, akkor ennyi volt most ez, bevégeztetett – 6-2-re zúzta le csapatukat a Barcelona a világ egyik legnagyobb rangadóján, az El Clásicón. Igaz, 1995-ben 5-0-ra épp a Real nyert, 1935. február 3-án pedig 5-1-es félidő után szintén a madridi csapat örülhetett a 8-2-es végeredménynek. A sport1-en 19:30-tól izgulhatjuk végig, ki megy a mennybe (az is világvég ám), avagy a pokolra. A döntetlent pedig bízvást titulálhatjuk időhúzásnak.

Elvégre a Spektrumon 20:25-kor megtudhatjuk, hogy zsigereljük ki a természetet a fogyasztási kultúránkkal. Az Elfogyasztott jövő az egyre gyarapodó emberiség és a szupermarketek roskadozó polcai közti összefüggést fejti ki, leírván a nemrég jelentkező élelmiszerválság jeleit, és megkísérli a lehetséges megoldásokat is bemutatni.

Derűsebb témával foglalkozik a 20:40-kor a Duna TV-n kezdődő Orr – iráni módra. A jobbára a Forradalmi Gárda, a szólásszabadság korlátozása, választási csalás, feltételezett atombombagyártás és hasonló kellemességek kapcsán említett siíta teokrácia, ki gondolná, az orrplasztikai műtétek mekkája. A fiatalok – férfiak és nők – egyre nagyobb számban csináltatnak maguknak európaibb orrot, ami miatt lassan lehetetlen iráni történelmi filmet készíteni. Az okokról és magyarázatokról tudósok nagy tábora beszél a dokumentumfilm.

Iráni fejre iráni orrot, követelheti a konzervatív iráni közélet, a nyugati orrot hagyjuk meg a hanyatló kapitalizmus ópiumának. De mi a helyzet az apatikus fiatalokkal? Akik még a fülük botját sem mozgatják, nemhogy az orrukkal törődnének? A nihil jó filmes megjelenítése az egyik legnagyobb kihívás, főleg, ha a politikai hatalom nem nézi jó szemmel a dolgot. Ja, már nem Iránról beszélek, hanem Magyarországról – 1979-et írunk, amikor Jeles András megcsinálta az egyik legjobb magyar filmet, A kis Valentinót, amelyből nem épp egy KISZ-kompatibilis ifjúságkép állt össze – csak a nihil, a ténfergés, a perspektíva nélküli lét. Persze van ennek egy ellenzéki olvasata is: itt még ez is jobb, mint a tisztes polgári lét (ez lehet politikai vagy általánosabb, filozófiai ellenzékiség is a betagozódás ellen). A Filmmúzeum 21:00-tól adja a Jeles-alkotást.

De nemcsak a nihil pusztítja el a világot, hanem a háború is. Angolul War. Ez a címe Jet Li és Jason Statham második közös filmjének is, amely 2007-ben Amerikában akkorát hasalt, mint Dombi Tibi, amikor a 16-oson belülre kerül. Pedig Statham impozáns izomagy, Li pedig kungfufilm-legenda, de ha a film kiszámítható, esetleg nem elégséges a marketingje… A világvége előtt viszont jól jöhet némi harcművészeti ihlet 21:20-tól a Coolon.

És maradunk is a képzésnél. Ki tudja, hogy sül el a koreai csörte, lehet, hogy csak ökölrázás lesz a vége, de lehet, hogy valaki véletlenül rákönyököl egy gombra. És akkor kicsit más lesz a leányzó fekvése. Akkor majd nem a szupermarketek polcain válogatunk majd, hanem a segélyszállítmányokért állunk majd sorban. Nem jön majd rosszul a Discovery Channel által közzétett tudás: az Éljük túl a katasztrófát sorozatban ezúttal az atomtámadás esetén követendő útmutatássort láthatjuk 23:30-tól.

Így tévézzünk mostanság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik