Kultúra

Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró

Rengeteg újságban, folyóiratban közölték írásait. Két könyve jelent meg. 73 évesen, hosszú betegség után érte a halál.

Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró – tette közzé honlapján a Színházi Kritikusok Céhe. Életének 73. évében, hosszas betegség után vasárnap érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Metz Katalin 1938. október 25-én született Marosvásárhelyen. Az interneten évekkel ezelőtt közzétett önéletrajzában olvasható, hogy egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végezte magyar-német szakon. Másodéves korától rendszeresen publikált az erdélyi magyar irodalmi folyóiratokban, művelődési hetilapokban. 1973-ban elvégezte a bukaresti film- és színművészeti intézet színházi szakát, közben folyamatosan írt irodalmi és színikritikákat. 1976-ban a bukaresti St. Gheorghiu újságíró főiskolán szerzett oklevelet.

Tagja volt a romániai újságíró szövetségnek, a színházművészek szövetsége kritikai tagozatának és az Írói Alapnak.

“A kulturális újságírás megannyi műfaját űztem, a művész- és íróinterjúktól a publicisztikáig, de igazából gyakorló színikritikusként ismertek” – írta magáról az önéletrajzban.

Metz Katalin 1987-ben települt át Magyarországra, előbb a Népszavánál (1988), majd az Új Magyarországnál (1991), a Napi Magyarországnál dolgozott, később a Magyar Nemzet szerkesztő-munkatársa, színikritikusa lett.

Írásai a Színház, a Film-Színház-Muzsika, az Új Tükör, a Magyar Hírlap, a Párizsi Irodalmi Újság, a Kortárs, a Magyar Napló és más lapok, folyóiratok hasábjain jelentek meg. Tagja lett az újságíró szövetségnek és színikritikusok céhének.

Metz Katalinnak két könyve is megjelent: 1998-ban a Forgószélben (Harag György, a rendező-mágus) című kötet, 2004-ben pedig a Hetedhét határon túli gongütések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik