Kultúra

Állandó tárlat mutatja be a pálos rend történetét

Két páratlan kiállítás is látható a hét végétől Sopronbánfalván az eredeti állapotában fölújított, de világi célú pálos kolostorban.

Magyarországon egyedüliként állandó tárlat mutatja be a pálos rend történetét és tárgyi emlékeit, az időszakos kiállításon többek között Csontváry és Gulácsy egy-egy képe látható 2011. február 28-ig.

A pálosok sok remetevonást őriztek meg, a remeteséget az imádságban, a magányban és a vezeklésben élik meg. Ezért kolostoraikat távol a lakott területekről építették meg, s ilyen a bánfalvi kolostor is.

Most az épület földszintjén 10-13 tablón, színes képekkel magyar és angol nyelven ismerheti meg az érdeklődő a pálos rend és a kolostor történetét, a szerzetesek mindennapjait. A pálos spiritualitás része a Boldogságos Szűz Mária tisztelete, ezért is viselnek a szerzetesek fehér öltözéket és rózsafüzért. A tárlaton látható a híres, lengyelországi Czestochowában őrzött Fekete Madonna ikon másolata, amelyet a pécsi rend kölcsönzött, s amelynek másolatát már készítik, mint a kiállítás állandó darabját.

Különleges darab a fából faragott átadóhenger, amelybe a külvilágból érkezett küldeményeket tették a szerzetes nővérek, s megforgatva a hengert, a sekrestyés kivehette a csomagot.

A restauráláskor kinyitották a kolostornak azt az ablakát is, a “betekintőt”, amelyen át a betegszobából be lehetett látni a templom hajójába.

A modern magyar képzőművészet tíz alkotójának látható 20 műve február 28-ig a kolostor első emeletén a Noviciátus teremben. A kiállított anyag a Kogart Művészeti Alapítvány, a Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény és a Kogart tulajdonosa, Kovács Gábor gyűjteményéből származik.

A tárlaton Csontváry Titokzatos sziget című képe, Gulácsy Bíbor és smaragd című alkotása, Kondor Béla művei: a Próféta és A forradalom kisangyala, Vajda Lajos Felmutató ikonos önarcképe, Borsos Miklós rézdomborításai, Péreli Zsuzsa gobelin-művész több alkotása, köztük a Pompeji ablak és az Átjáró, Tóth Menyhért két képe, Szalay Lajos grafikái, Bencsik István Teremtés című szobra és Bohus Zoltán üvegművész Üzenet a tengerből című munkája csodálható meg a pálos kolostorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik