Kultúra

Jogsértő volt a Trainspotting vetítése

Sérti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, ha az iskolában egy tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott filmet 12-14 éveseknek vetítenek le.

Ezt Szabó Máté ombudsman állapította meg.

Szabó Máté hivatalának közleménye szerint egy szülő fordult az állampolgári jogok biztosához azt sérelmezve, hogy a hetedik osztályba járó, 13 éves gyermekét lelkileg nagyon megviselte, felzaklatta egy film, amelyet a kábítószer-fogyasztás megelőzésére hivatott tanórán meg kellett néznie.

Az ombudsman megkeresésére az iskola igazgatója úgy válaszolt, hogy a programvezető rendőr és az iskola jelen lévő pedagógusa úgy tudja, film közben egy tanuló sem jelezte, hogy nem kívánja azt megnézni.

A rendőrkapitány arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy “a Trainspotting című film (amelyeket a szakértőkből álló korhatárbizottság “tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott” kategóriába sorolt) része a drogprevenciós oktatási anyagnak, amelyet az iskola nevelőtestületével egyeztettek, és a tartalom ellen sem a pedagógusok, sem az intézményvezető nem emelt kifogást”.

Szabó Máté szerint az iskola világának hierarchikus viszonyait ismerve sem fogadható el a gyermekek felügyeletét ellátó szakembertől az az érvelés, amely szerint a tizenhárom éves gyermek a kötelező iskolai foglalkozáson nem jelezte, hogy a filmet nem akarja megnézni. Álláspontja szerint sem az iskolának, sem pedig a program összeállítójának nincs lehetősége arra, hogy felülbírálja egy film besorolását, és nem dönthet úgy, hogy ezt a filmet a tanulók a hivatalos korhatár ellenére is megtekinthetik.

Az ombudsman kezdeményezte az iskola igazgatójánál, tegye meg szükséges intézkedéseket, hogy az iskolában a gyermekek csak a korosztályuknak, személyiségfejlődésüknek megfelelő tartalmakhoz férjenek hozzá.

A rendőrkapitánynak pedig azt javasolta a biztos, hogy a prevenciós célú oktatóanyagokat úgy alakítsák át, hogy illeszkedjenek a gyermekek életkorához, a kiválasztott filmeket csak a már arra érett korosztálynak vetítsék le.

AJÁNLOTT LINK:
Szabó Máté: Jogsértő a Trainspotting (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik