Kultúra

Vajna a magyar filmgyártás élén?

A magyar származású hollywoodi producer a Nemzetgazdasági Minisztériumban kaphat tisztséget.

A Variety című filmes szaklap szerint Andy Vajna felügyelheti a jövőben a magyar filmgyártás állami finanszírozását. A magyar származású hollywoodi producer a Nemzetgazdasági Minisztériumban kaphat tisztséget.

A jelenlegi magyar kormány célja, hogy a költségvetés éves hiányát három százalék alatt tartsa – írja a Variety – , amely jelentős változást hozhat a filmfinanszírozásban is. A Magyar Mozgókép Közalapítvány, amely az 1990-es évek óta dönt a magyar filmek állami támogatásáról, a lap által megkérdezett szakértő szerint 9,6 milliárd forint adósságot halmozott fel, és ez az alapítvány büdzséjének átmeneti befagyasztására, valamint a filmfinanszírozás újragondolására késztette a magyar kormányt.

A Variety cikke azt írja, hogy a jövőben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó pénzalap 10 milliárd forintos keretet oszthatna szét, a Nemzeti Kulturális Alap pedig további 2 milliárd forintos fejlesztési támogatást nyújtana a filmkészítőknek.

Ezzel a magyar filmgyártás új korszaka kezdődne el, amelyben egy független közalapítványra épülő struktúrát egy új, szigorú kormányzati ellenőrzés alatt álló rendszer váltaná. Az új filmfinanszírozás alapvetően változtatná meg a támogatott filmek körét, ez a fajta politikai ráhatás pedig több magyar filmesben aggodalmat váltott ki – írja a Variety cikkére hivatkozva a Hirado.hu.

AJÁNLOTT LINK:

Hollywoodi producer felügyelheti a magyar filmgyártást? (Hirado.hu)
Variety: Vajna felügyelheti a filmfinanszírozást (Index.hu)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.