Kultúra

Jótékonysági kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A kiállítás Segélykiál(lí)tás - Vörösiszap Katasztrófa 2010 címmel november 10-e és december 12-e között látogatható.

A tárlaton a mentésben részt vevő önkéntesek fényképei, riportfotók és a legjellemzőbb események videóanyaga mellett a devecseri iskolások rajzai, valamint a Devecserben begyűjtött védőruhák, védőfelszerelések lesznek láthatók november 10-e és december 12-e között. A kiállításban kiemelt szerepet kap öt, a helyszínen dolgozó segélyszervezet, valamint a Katasztrófavédelem tevékenysége is.

A Nemzeti Múzeum Rotundájában nyíló és egy hónapon át látogatható kiállítás egységesen 500 forintos belépővel tekinthető meg. Az intézmény a jegybevétel teljes összegét a vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjainak ajánlja fel.

Ez nem az első hasonló akció a Magyar Nemzeti Múzeumban: 2005-ben például, amikor az árvíz szinte teljesen elpusztította a romániai Temesközben Óteleket és Jánosföldet, az intézmény az Ökumenikus Segélyszervezettel és a Nagyházi Galériával közösen jótékonysági árverést szervezett, amelynek bevételét az érintett települések újjáépítésére használták fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik