Kultúra

Betiltják a South Parkot Ukrajnában?

Sértő tartalom miatt a South Park című rajzfilmsorozat betiltását szorgalmazza az Ukrán Nemzeti Erkölcsvédelmi Bizottság.

A hírt csütörtökön a Podrobnosztyi internetes kiadása közölte. Az erkölcsvédők szerint a sorozat egyes epizódjai a gyermekpornográfiát és a vallási gyűlölködést propagáló elemeket tartalmaznak.A vihart a felnőtt nézőknek szánt rajzfilmsorozat egyik epizódja váltotta ki, amelyben két fiúgyermek szereplője orális szexet imitál egymással. A szóban forgó rész megtekintését követően Vaszil Kosztickij, a bizottság elnöke a sajtónak elmondta, hogy a testület szakértői szerint ez a jelenet gyermekpornográfiának minősül. A bizottság ennek fényében azzal a javaslattal fordult a kulturális minisztériumhoz, hogy az vonja be a South Park vetítési engedélyét, és tiltsa be a sorozat ukrajnai terjesztését.

A rajzfilmet sugárzó ukrán televíziós csatorna vezetői közölték, hogy figyelembe véve az erkölcsvédelmi bizottság kifogásait, törölték a kifogásolt epizódot, a sorozat vetítését pedig áthelyezték az éjjeli “felnőtt” műsoridőbe. Vaszil Kosztickij véleménye szerint azonban a közerkölcsöt sértő rajzfilm tologatása az adásidőben nem mentesítheti a csatornát a tényleges felelősségre vonástól.

Az 1997 óta világszerte vetített rajzfilmsorozat négy kisiskolás fiú és családtagjaik, valamint a többi South Park-i lakos szürreális kalandjait mutatja be. A műsor elsősorban szatirikus és trágár hangvételéről, illetve a napi események, valamint a popkultúra és az amerikai közélet szereplőinek gyakori kifigurázásáról vált hírhedtté.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik