Kultúra

Rumba, mambó, Tarantino – heti koncertajánló

Igen nagy lépésekkel indul ez a hét zenei szempontból.

Legalábbis hazánkban, még közelebbről Budapesten, ott ugyanis egymás után két grandiózus zenés showműsorral kezdődik meg (vagy inkább folytatódik) a koncert- és partifolyam. Az egyik a Pasión de Buena Vista című előadás 20-án a Sportarénában, amely a névből könnyen kikövetkeztethető módon kubai zenével (rumbával, mambóval, salsával, cha cha chával) és a hozzá passzoló jelmezekkel, összesen kilenc zenésszel, három énekessel és nyolc táncossal gondoskodik az ún. forró hangulatról, a másik pedig a Tarantinos fellépése 21-én a PeCsában.
Emez már inkább a „cool” kategóriába esik, ugyanis a szintén beszédes nevű társaság a meglepően hosszú ideje tartó Tarantino-mániát meglovagolva táncoltat, azaz a rendező filmjeinek zenéit játssza, és a dalokhoz a vonatkozó mozit is megidézi jelmezeivel és koreográfiájával.

A hétvégére az eddigiekhez képest már „csak” hagyományos zenei események maradnak, a figyelmet azonban ezek is bőven megérdemlik. Pénteken például kapásból áll a bál Debrecenben és Szegeden is: a cívisváros Lovardájába ekkor érkezik el a keményebb műfajok rajongóit megcélzó Royal Flush turné, amely a Wrong Side of the Wall, az Insane, a Road, a Superbutt és a Depresszió részvételével zajlik, míg Szegeden egy olyan fellépésre kerül sor, ahol a helyszín sem csupán kellék lesz: a magyar népzenét progresszív rockkal keverő Napra a Régi Zsinagógában ad koncertet. A mozgolódás természetesen szombaton sem marad abba: az ünnepnapon a már említett Royal Flush turné Békéscsabát is beveszi, közben pedig Budapesten a Gödörben jó időre elbúcsúzik a közönségtől a nyelvakrobatikában kiemelkedő eredményeket felmutató rapduó, a Ludditák. A hét zárására szokás szerint az A38 hajón kerül sor: vasárnap sokadik dunai koncertjét celebrálja a progresszív metál svéd prominenseiből álló Pain of Salvation.

Pasión de Buena Vista – október 20., Papp László Budapest Sportaréna. Belépő: 7900-14 900 Ft.
The Tarantinos – október 21., Budapest, Petőfi Csarnok. Belépő: elővételben 5400, a koncert napján 5900 Ft.
Royal Flush turné: Wrong Side of the Wall, Insane, Road, Superbutt, Depresszió – október 22., Debrecen, Lovarda; október 23., Békéscsaba, Tégla Közösségi ház. Belépő: elővételben 1990, a koncertek napján 2490 Ft.
Napra (Holdvilágos akusztikus lemezbemutató koncert) – október 22., Szeged, Régi Zsinagóga.
Ludditák – október 23., Budapest, Gödör. Belépő: 1000 Ft.
Pain of Salvation – október 24., Budapest, A38 hajó. Belépő: 5800 Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik