Kultúra

Román Filmhét az Urániában

Október 11. és 17. között díjnyertes román filmek a legfrissebbek közül.

Ebben az évben is a legfrissebb és legsikeresebb román filmtermésből nyújt válogatást a Román Kulturális Intézet az Uránia Nemzeti Filmszínházzal együttműködve.

Az ünnepélyes megnyitóra október 11-én, 17 órakor kerül sor, amikor is a kortárs román filmművészetről tartanak kerekasztal-beszélgetést az Uránia Kávéházában. Ehhez a témához kapcsolódik a Mozinet Könyvek legújabb darabjának, Gorácz Anikó Forradalmárok. Az új évezred román filmművészete című könyvének bemutatója is. A beszélgetésen részt vesz az esti nyitófilm két rendezője, Hanno Höffer és Constantin Popescu, valamint a bemutatandó könyv szerzője, Gorácz Anikó is.

19 órakor a nyitó díszelőadás vendégei az Uránia Dísztermében a Mesék az aranykorból című kétrészes film első részét láthatják, amely Románia nem szokványos, elsősorban városi legendákból összeálló története. A szórakoztató anekdotákon túl a rendezők megpróbálják rekonstruálni a beteges társadalmi rendszert irányító elveket, és rokonszenvvel állítanak emléket a kisembernek, a haladó szelleműeknek és az aranykor további szereplőinek.

A filmhéten egyébként 8 nagyjátékfilmet és 1 dokumentumfilmet vetítenek az Urániában: három kivételével mind fesztiváldíjas alkotás. A Ha fütyülni akarok, fütyülök, Florin Serban filmje például többek közt Berlinben nyerte el idén a zsűri nagydíját. Igor Cobileanski Tache című művének főhőse egy 61 éves sírásó, aki egy hetedhét országra szóló temetést akar magának rendeztetni, amikor tudomására jut, hogy mindössze két hónap van hátra az életéből.

Titus Muntean filmjét, a Filmkaravánt leginkább a fekete humor jellemzi, Mircea Daneliuc Lebegőkje egy európai vendégmunkás története, a Felicia, szemünk fénye pedig keserű és olykor vidám mese arról, hogyan bomlaszt fel egy családot 19 kibeszéletlen év egy napba sűrítve. Az Érdemrend című alkotást is számtalan díjjal ismerték el, elnyerte többek közt a Torinói Filmfesztivál közönségdíját. A Zöld Hold című road movie-ban a Magyarországon is népszerű Maia Morgenstern látható, végül pedig a Ion B. szerint a világ egy dokumentumfilm: az egyik legfontosabb román képzőművész, Ion Barladeanu mesébe illő története.

A Ha fütyülni akarok, fütyülök című film előzetese

AJÁNLOTT LINKEK:
A Román Filmhét részletes programja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik