Kultúra

Világhírű magyar fotós képei a Ludwig Múzeumban

Martin Munkácsi sajtófotós, fotóművész életműve alapvetően meghatározta a múlt század vizuális arculatát.

Az egész életművet átfogó, 280 fényképet felvonultató kiállításon mutatja be a világhírű magyar fotográfus, Martin Munkácsi (Munkácsi Márton) munkásságát csütörtöktől a Ludwig Múzeum.

“Egy olyan művész, sajtófotós életművéből nyílik most kiállítás, aki alapvetően meghatározta a XX. század vizuális arculatát” – szólt az 1896-ban született alkotóról a múzeum igazgatója, Bencsik Barnabás. A Think While You Shoot (Gondolkodj, miközben exponálsz) című kiállítás Hamburg, Berlin, New York, San Francisco és Moszkva után jutott el a magyar fővárosba, ahol a tervek szerint utoljára látható egyben 2011. január 9-ig.

A húszas években a Pesti Naplóban és Az Estben megjelent fényképein Munkácsi nagy lelkesedéssel örökítette meg a sebességet és a mozgást, és hívta fel a figyelmet az autó- és motorversenyekre. Több fotó tanúskodik a művész másik nagy szenvedélyéről, a futballról is (a halál is egy New York-i meccs fényképezése közben érte).

Számos nagy kortársához, Capához, Brassaihoz vagy Kertészhez hasonlóan a húszas évek végén Munkácsi is elhagyta Magyarországot, és a német fővárosban azonnal a korszak legnagyobb képes magazinja, a Berliner Illustrierte Zeitung kezdte foglalkoztatni.

Pályafutásának ebben a szakaszában bejárta a világot, fotósorozatokkal tudósítva a gazdasági válság idején a kávét a tengerbe lapátoló brazil termelőkről, Afrika független kis állama, Libéria felemás fejlődéséről vagy 1933-ban Hitler hatalomátvételéről. Zsidó származása ellenére ekkor a nácik egy különszámot is megjelentettek az eseményt megörökítő fotóiból, rövidesen azonban menekülnie kellett.

Az Egyesült Államokba érve Munkácsi rövid idő alatt forradalmasította a divatfotózást: modelljeit a műtermek helyett természetes mozgás közben, a tengerparton vagy a városban fényképezte, egy új, emancipált nőtípust megörökítve. A művész Lumúban is látható portréin pedig a korszak hírességei – Fred Astaire, Katharine Hepburn, Marlene Dietrich vagy Louis Armstrong – gyakran mások által föl nem fedezett arcukat mutatják a nézőnek.

Ajánlott cikk:
Think While You Shoot – Martin Munkácsi képei a Ludwig Múzeumban (Kultúra.hu)
Részletek a kiállításról Ludwig Múzeum weboldalán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik