Kultúra

Újraindul a Dob+Basszus

A műsorvezető továbbra is Lévai Balázs.

Újabb adásokkal várja nézőit a Magyar Televízió Dob+Basszus című produkciója. Az ismert és kedvelt műsor októbertől nem a megszokott formában, rendhagyó tartalommal és megújult elemekkel jelentkezik.

Szombatonként ismét látható a Magyar Televízió képernyőjén Lévai Balázs műfajteremtő zenés műsora, a Dob+Basszus. A sorozat változik és megújul, műfaját ezúttal “zenés-színpadi talk-show-ként definiálták a készítők. Lévai Balázs és csapata az eredeti televíziós műsor szellemiségét átmentette a Bárka Színház pódiumára, ahol élőben dolgozzák fel magyar könnyűzenei formációk és előadók pályafutását: többek között Ákos, Kispál és a Borz, Quimby, 30Y, Péterfy Bori, KFT – természetesen a főszereplők aktív közreműködésével és rengeteg zenével.

Az adásban megmaradtak a legendás figurák, a korszakos dalok, a szellemes szakértői megfejtések. Újdonság azonban, hogy az est főszereplői élőben játszanak, a dalok közt pedig a házigazdával, valamint a műsor további vendégeivel beszélgetnek. A zenészekre számos próbatétel is vár, például egy-egy meghívott költő dolgozza át a dalszövegeiket, amelyeket aztán újragondolt formában a műsor folyamán elő is kell adniuk. A közönséget továbbá a zenekarokhoz valamilyen módon kötődő ismert vendégek szórakoztatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik