Kultúra

Lopással vádolják Nick Cave-et

Nick Cave Grinderman nevű formációjának új lemezén az egyik dal plágium - állítja egy skót zenész, aki kész beperelni az ausztrál énekest, ha nem kompenzálják a szerinte nyilvánvaló lopás miatt.

A Grinderman nemrégiben megjelent második lemezén szereplő Palaces Of Montezuma című dal a skót Frankie Duffy szerint az ő saját szerzeménye, Nick Cave pedig egyszerűen ellopta tőle a dalt. Duffy 2005-ben rögzítette Grey Man című számát korábbi zenekarával, és az a dal jelentős hasonlóságokat mutat a Palaces Of Montezumával. A zenész szerint ez kizárólag úgy lehetséges, hogy Nick Cave egyszerűen lenyúlta tőle a számot.

“Ha valaki meghallgatja a két dalt, azonnal kiszúrja a hasonlóságokat. Leültem a gitárommal, és végigjátszottam a két dalt, és totálisan ugyanazok az A, E és B hangok szerepelnek mindkettőben. Ezeket a hangokat persze bárki szabadon használhatja, de más hasonlóságok is vannak, például a vokálrészek egy része is teljesen egyezik. Bárki meghallgathatja, hogy ugyanaz a dal a kettő. Bár a zenekar, amellyel felvettük, már feloszlott, de a Grey Man még most is kint van a MySpace-oldalamon” – nyilatkozta Duffy, majd hozzátette: eddig mindenki egyetértett vele, akinek megmutatta a hasonlóságokat, és fontolgatja, hogy bírósághoz fordul a jogsértés miatt.

Nick Cave nem tulajdonít jelentőséget a panasznak, és bár hivatalos közleményt nem adott ki, a napokban adott londoni koncertjén a Palaces Of Montezuma eljátszása előtt elmondta: “egy 17 éves gyerek perelte be a szám miatt, pedig szó sincs lopásról, a dalt a feleségének írta” (és ezen a ponton a szakállas dobosra, Jim Sclavunosra mutogatott).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik