Kultúra

Tarr életműve Litvániában

Először mutatják be Tarr Béla teljes életművet Litvániában. Az október 1-én kezdődő filmfesztiválon személyesen vesz részt a magyar rendező.

A nagyvilág számos országát követően Litvániában is műsorra tűzik Tarr Béla teljes eddigi életművét. Október 1-én kezdődik a kaunasi nemzetközi filmfesztivál, mely retrospektív programját a világhírű magyar rendezőnek szenteli idén. A szervezők nagy örömére Tarr Béla személyesen ellátogat Litvánia meghatározó filmművészeti találkozójára jövő héten.

A Tallini Magyar Intézet és a Magyar Filmunió közös szervezésében megvalósuló vetítéssorozaton Tarr Béla hét játékfilmje lesz látható az 1977-es Családi tűzfészek-től kezdve legutóbbi, A londoni férfi (2007) című mozgóképig. A 90-es évek filmtörténeti mérföldköveként számon tartott Sátántangó című film a retrospektív keretében lesz látható másodszor Litvániában. A londoni férfi című Tarr-filmet hamarosan a litván filmszínházak is műsorra tűzik.

A nagyvilág filmtermésének kiemelkedő újdonságait felvonultató 2010-es válogatás két fiatal magyar alkotó munkáját is bemutatja Kaunasban. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült Bibliotheque Pascal és Pál Adrienn című új magyar játékfilmeket ismerheti meg a litván közönség. A kaunasi fesztivál teljes programját Vilniusban is műsorra tűzik október 11-vel kezdődően.

A londoni férfi előzetese

AJÁNLOTT LINKEK:
A Kaunas Filmfesztivál weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik