Kultúra

Michael Caine még nem vonul vissza

Majd talán nyolcvanéves korában gondolkodik el a visszavonuláson a 77 esztendős színész.

A színész The Elephant to Hollywood című memoárkötetének megjelenése apropóján beszélt a BBC egyik rádióműsorában. A címbeli Elephant Londonnak arra a környékére – az Elephant and Castle-re – utal, ahol a brit színész a gyermekkorát töltötte.

Caine a rádióinterjúban elárulta, hogy a jövőben a regényírással is meg akar próbálkozni. Felidézte, hogy egyszer már belekezdett egy regénybe, amely arról szólt volna, hogy egy londoni felhőkarcolóba terroristák repülőgépet irányítanak. ” Aztán (2001. szeptember 11-én) tényleg megcsinálták a valóságban. Annyira megdöbbentett, hogy abbahagytam az írást” – tette hozzá.

Mint mondta, ennek ellenére nem adta fel, hogy egy terroristákról szóló thrillert írjon.

Az Oscar-díjas színész elmondása szerint a következő három évben minden perce be van osztva, több filmszerep vár rá. “Nyolcvan leszek, mire befejezem, és talán visszavonulok” – tette hozzá.

Michael Caine-t legutóbb Christopher Nolan Eredet című sci-fi thrillerében láthatták a nézők, de ha a rendező belevág egy újabb Batman-filmbe, abban is a Denevérember inasát alakítja majd, ahogy a korábbi epizódokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik