Kultúra

Jerry Lee Lewis, a rock and roll ördöge 75 éves

A szülők réme, az egocentrikus zseni, a rock and roll ördöge szeptember 29-én ünnepli hetvenötödik születésnapját.

Szülei szegény farmerek voltak; első zongorájához úgy jutott, hogy elzálogosították a családi farmot. Egyházi iskolába íratták, de onnan eltanácsolták, amikor bugi-vugi stílusban adta elő a vallásos dalokat.

Csillaga 1955-ben virradt fel, amikor Sam Phillips, a Sun Records tulajdonosa új sztárt keresett Elvis Presley helyébe. Phillips csak tíz másodpercig hallgatta a kisfiús kinézetű Lewis egy demófelvételét és már alá is írta a szerződést. Az 1957-ben megjelent Great Balls of Fire, valamint a Whole Lotta Shakin’ Goin’ On világsiker lett, bár a dalok szexuális felhangja miatt sok rádió nem volt hajlandó játszani őket.

Lewis karrierje váratlanul tört félbe. 1958-ban éppen Angliában turnézott, amikor kiderült, hogy 23 évesen harmadszor is megnősült, csakhogy ezúttal 13 éves unokatestvérét vette el. A felháborodás nyomán kialakult botrány miatt Lewis szinte teljesen eltűnt, és csak tíz év után tudott visszatérni, váratlan módon a country műfajában. Idővel aztán a rock and roll hívei is megbocsátottak neki.

Mozgalmas magánélete bővelkedett hátborzongató fordulatokban. Három válás után a negyedik felesége tisztázatlan körülmények között medencéjükbe fulladt, az ötödik drogtúladagolásban hunyt el. Két fia szintén furcsa balesetekben halt meg. Küzdött alkohol- és gyógyszerfüggőséggel, 1981-ben majdnem meghalt egy kilyukadt gyomorfekély miatt.

Hatodik feleségétől hat éve vált el és már nem tervez újabb házasságot. Bár a rock and rollt annak idején a sátán zenéjének tartották, ő hívő ember és reméli, hogy a mennybe kerül – “talán ott is szükség van egy zongoristára” – nyilatkozta. Hetvenötödik születésnapját ígérete szerint alkohol és cigaretta nélkül ünnepli.

Az idős zenész Magyarországon először 1991-ben lépett fel, majd 1998-ban Chuck Berry és Little Richard társaságában adott emlékezetes koncertet. Október 31-én ismét az övé a Papp László Budapest Sportaréna színpadja, ekkor pótolja július 20-ra tervezett, de váratlan műtétje miatt elhalasztott koncertjét.

Persze az egész születésnap nem érne semmit az alábbi videó nélkül:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik