Kultúra

Szélsőjobbos párttal harcol az Abba

A szélsőjobboldali Dán Néppárt ifjúsági tagozata pártrendezvényein engedély nélkül használja a Mamma Mia című slágert.

Benny Andersson és Bjorn Ulvaeus, az Abba együttes két tagja perelni készül a szélsőjobboldali Dán Néppártot, mert a szervezet ifjúsági tagozata engedély nélkül használja pártrendezvényein a Mamma Mia című slágert.

Az Abba két tagja alaposan bepöccent, mikor megtudták, hogy a dán szélsőjobboldali párt használja slágerüket, ráadásul a szöveget is megváltoztatták, hogy a csoport vezetőjét éltessék vele. A Dán Néppárt (Dansk Folkeparti) ifjúsági szárnya azt ünnepelte a számmal, hogy egyik vezetőjük, Pia Kjarsgaard sikeresen terjeszti bevándorlóellenes politikáját (így lett Mamma Pia a refrén).

A két zenész figyelmét egy baloldali csoportosulás hívta fel az esetre.”Először is, nem írhat valaki át egy dalt kénye-kedve szerint, másodszor pedig szeretnénk, ha megértenék, egyáltalán nem akarjuk támogatni a pártjukat. Soha nem engedtük, hogy dalainkat politikai célokra használják, ezt a Dán Néppártnak is tudomására hoztuk. A párt megígérte, hogy nem használja többet a számot, ezzel az ügy a magunk részéről lezártnak tekinthető” – mondta Ulvaeus, majd hozzátette: ha kiderül, hogy akár egyetlen alkalommal is újra elhangzik a szám a párt kampányrendezvényein, az Abba ügyvédei azonnal pert indítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik