Kultúra

Örökség fesztivál Pécsen

A régió legnagyobb összművészeti rendezvénye idén az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretén belül valósul meg.

A szeptember 16-ától 26-áig tartó fesztiválon idén is olyan helyszínek nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt, amelyek máskor nem vagy csak nehezen látogathatók: belső udvarok, tornyok, ókeresztény sírkamrák éppúgy felkereshetők lesznek, mint a város pincerendszere. A különleges környezet mellé pedig sokszínű program is jár színházi előadásokkal, játszóházakkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, kirakodóvásárral, a szezonnak megfelelően borkóstolókkal, valamint természetesen koncertekkel.

A zenei kínálat önmagában is változatos: régi nagy név (Tátrai Band) és fiatal zenekar (30Y), világzene (Mahala Rai Banda) és jazz (Budapest Saxophone Quartet) egyaránt található benne. Az egyes zenekarok fellépésein kívül tematikus – a német és a roma kultúrának szentelt – napok keretében is szól majd a zene, színpadra lépnek fúvószenekarok, szólisták és énekegyüttesek is. A részletes program a Pécsi Kulturális Központ honlapján olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik