Kultúra

Woody Allen kivágta Sarkozy feleségét

A rendező Carla Bruni minden jelenetét kivágta készülő filmjéből.

A francia elnök felesége helyett a Becstelen brigantykban is szereplő Lea Seydoux-val forgatta le az Éjfél Párizsbant.

Kivágatja a Carla Brunival, a francia first ladyvel forgatott jeleneteket legújabb, Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjátékából Woody Allen – állítja a Bakchich nevű francia online bulvárlap.

A kedden nyilvánosságra hozott információk szerint az említett jeleneteket már újra is forgatták egy másik színésznővel, Lea Seydoux-val. A César-díjas francia színésznő Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című filmjében is feltűnt.

Woody Allen állítólag a jelenetek újraforgatásával várt, amíg Carla Bruni és férje, Nicolas Sarkozy elutazik dél-franciaországi nyaralására. A film produkciós cége megerősíteni és cáfolni sem akarta a hírt, amely nagy visszhangot keltett a francia sajtóban.

A Voici című bulvárlap keddi számában egyenesen “nemzetközi szégyennek” nevezte az esetet. “Talán bizonyos incidensek hatására döntött így Woody Allen” – írta a lap.

A Corriera della Serának augusztusban adott interjújában a filmrendező még dicsérte Bruni alakítását, aki szerinte nagyon “professzionálisan” végezte feladatát. “Olyan jól játszotta a figurát, hogy minden egyes felvett képet megmutatunk a filmben. Semmit sem vágunk ki” – mondta akkor Woody Allen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik