Kultúra

Szénabála alatt halt szörnyet az ELO csellistája

Mike Edwards autójára egy domboldalról zuhant rá az elszabadult bála az angliai Devon megyében. A zenész azonnal életét vesztette.

Egy rendőr elmondása szerint Edwardsot fotók és YouTube-videók alapján azonosították, de családtagjai jelentkezésére még várnak, hogy formálisan is megállapítsák a kilétét. „Úgy tudjuk, soha nem volt házas, és bár tudomást szereztünk a volt barátnőjéről, ő pillanatnyilag éppen külföldön tartózkodik” – mondta el Steve Walker őrmester, hozzátéve: vizsgálódnak az ügyben is, hogy vajon hogyan szabadult el a 600 kilós bála.

Mike Edwards 1972-ben, a zenekar első koncertje előtt csatlakozott az évtized legnépszerűbb csapatai közé tartozó Electric Light Orchestrához, és 1975-ben saját döntése volt, hogy távozik. A korábban szinte kizárólag klasszikus zenét játszó csellista stílusa és megjelenése egyaránt jellegzetes eleme volt az ELO-nak: furcsa ruhái mellett Edwards azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy néha gyümölcsökkel fogta le a húrokat a hangszerén.

Edwards a zenekarból való távozása után Osho követője lett, és felvette a Swami Deva Pramada nevet. Zenészi karrierjével ezután sem hagyott fel: színdarabokhoz komponált, barokk trióban játszott és a fúziós zenében is kipróbálta magát. A halál életének 62. évében érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik