Kultúra

Clooney új filmjét nézik a legtöbben Amerikában

A George Clooney főszereplésével készült The American című thriller nyerte a nézettségi listát az elmúlt hétvége során az észak-amerikai mozikban.

Az Egyesült Államokban a hétfői Labor Day miatt még mindig tart a hosszú hétvége.

A háromnapos ünnepek alatt – a másnapi munkaszünet miatt – a nézők vasárnap a szokásosnál nagyobb kedvvel járnak moziba. Ez normál esetben a bevételek fellendülését hozza, de szakértők szerint a Labor Day általában visszaesést eredményez a mozikban (ennek oka az iskolakezdés közeli időpontja is lehet), és a szeptember 3. és 5. közötti időszak statisztikái is ezt igazolják.

A The Americannek például mindössze 13 millió dolláros bevétellel sikerült a csúcsra törnie. A második helyet a múlt heti győztes, a Takers szerezte meg 11,4 millióval. Az elmúlt hétvége másik érdekessége, hogy új bemutatóként három korhatáros (R-rated) film csatázott a nézők kegyeiért: ezek egyike az említett Clooney-opus volt, a másik kettő pedig Robert Rodriguez Machete című akciófilmje és a Hétmérföldes szerelem című szabadszájú romantikus komédia Drew Barrymore-ral és Justin Longgal.

A toplista bronzérmese egy másik premier, a hazánkba november 25-én érkező Machete, amelynek 11,3 millió dolláros bevétele mindössze 100 ezerrel jár a Takers mögött. 7,55 millióval negyedik a The Last Exorcism, a múlt heti ezüstérmes, míg a Barrymore-mozinak elég gyengén sikerült a bemutatkozás: 6,88 millió dollárral az ötödik helyen nyitott.

A toplista korábbi bajnokai közül még mindig jól tartja magát Stallone The Expendablese: 6,75 millióval a hatodik helyen találjuk. A film összbevétele már a 100 milliót közelíti (92,3 millión áll).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik