Kultúra

Újhullám a Dunán: visszatér a Nouvelle Vague

A francia zenekar ismét az A38 hajón koncertezik.

Minthogy nem ez az első alkalom, hogy Magyarországra érkezik az együttes, és eddig sem üres nézőtereknek zenélnek, sok újat nem lehet róluk mondani: ők azok, akik az európai és amerikai újhullám (azaz a new wave, és mellette persze a punk meg a posztpunk) slágereit a brazil újhullám (azaz a bossa nova, és azon túl a könnyed jazz vagy a francia sanzon) stílusában értelmezik újra, és ezzel óriási sikernek örvendő házibulizenét alkotnak.

Nyúltak már a Depeche Mode-tól Billy Idolon és a Talking Headsen át a Police-ig mindenkihez, mellé azonban eddig még soha, ugyanis meglepetésszerű sikereket arató első albumuk óta népszerűségük töretlen. Per pillanat egyébként tavalyi, a sorban harmadik lemezükkel turnéznak, de ez aligha számít valamit: a számokat az is ismeri, aki egy albumukat sem hallotta, a könnyed, hűvös, táncos átdolgozások ízére pedig másodpercekbe telik rákapni, úgyhogy borítékolhatóan siker lesz a mostani fellépésük is.

A Nouvelle Vague előzenekara ezúttal a Mais Rues des Avenue lesz. A szeptember 11-i bulira a belépő elővételben 5000, a helyszínen 5600 forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik