Kultúra

Nem adják ki többet a legpatinásabb szótárt

126 év után búcsúzik az Oxford English Dictionary kiadott változata. A szótár ezentúl csak az interneten lesz elérhető.

Többé nyomtatásban nem jelenik meg, kizárólag az interneten lesz elérhető az egyik legfontosabb brit kulturális intézmény, az Oxford English Dictionary értelmező szótár.

Az a nyolcvan szótárszerkesztő, aki 21 éve hangyaszorgalommal dolgozik a harmadik kiadás sajtó alá rendezésén, a napokban értesült róla, hogy ezentúl csak internetes szótár létezik majd, a 2037-re tervezett harmadik kiadás már nem fog nyomdába kerülni. Ennek oka épp az internet, az ugyanis megöli a nyomtatott szótárak piacát.

Nigel Portwood, a szótárt kiadó Oxford University Press igazgatója szerint évről évre tíz százalékkal kevesebb fogy a papír alapú szótárakból, egy jó szótár ráadásul néhány év alatt elavul, frissítése viszont évekig tarthat, miközben az interneten ezt folyamatosan megtehetik.

A kiadó szerint az általuk megjelentetett enciklopédiáknak a Wikipédia, a térképeknek a Google Earth jelent egyre nagyobb konkurenciát. Így kénytelenek a korral haladva működésük zömét az internetre áttenni. Online szótáruk már tíz éve hozzáférhető, az előfizetési díj kétszáz font évente, körülbelül húsz mozijegy ára. Havonta két millióan keresik fel szótáruk internetes verzióját.

Az Oxford University Press 1879-ben rukkolt ki először saját szótárával. Legutóbbi verziója 1989-ben jelent meg, a 20 kötet ára 750 font, a kiadvány 291 500 szócikket tartalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik