Kultúra

Látogatói rekord a Szegedi Ifjúsági Napokon

A hazai fesztiválszezon hagyományos záró rendezvényének négy napja alatt 71 ezren szórakoztak az Újszegedi Partfürdőn.

Dömény Ágnes sajtóreferens vasárnap elmondta az MTI-nek, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) kínálta változatos programok közül a Csík zenekar és Presser Gábor koncertje, a Europe és a Quimby fellépése, valamint a Sugababes és Chicane produkciója is kiemelkedő számú érdeklődőt vonzott, nem beszélve a német hardcore-techno ikon, Scooter pénteki showjáról: tizenkétezren még soha nem tomboltak a Nagyszínpad előtt, a különleges effektekkel, pirotechnikai elemekkel megbolondított show azonban igazolta a hozzá fűzött reményeket. A pénteki nap egyébként is rekordokról szólt: a területen ekkor 5300 sátor állt, és 21 ezren buliztak a tizenkét programhelyszín valamelyikén.

A szervezői várakozásokat igazolva a szegediek ebből kevesebbet érzékeltek, hiszen a Meyer Sound által kifejlesztett aktív zajcsillapítási technológiának köszönhetően a hangok a látogatók, és nem a városlakók irányába koncentrálódtak. A zajcsillapítási intézkedések sora az új helyszínnel, a silent discóval vált teljessé. A holland találmány a magyar fesztiválozókat is meghódította: este 11 órától hajnalig folyamatosan tele volt az ezerötszáz fő befogadására alkalmas medencés helyszín, ahol csendben, de egészen egyedülálló módon lehetett a bulizás sajátos módjának hódolni.

A silent disco sikere megkérdőjelezhetetlen, ám a programhelyszínek közül a Zöld-SZIN-Tér is ott áll a képzeletbeli dobogón. A megkérdezett látogatók 70 százaléka szerint a SZIN ökotudatos újításainak hatására várhatóan változtatni fog mindennapi szokásain. A zöld újdonságok közül a beszélő fák bizonyultak a legnépszerűbbnek, ami nem meglepő, hiszen az idén különös aktivitást mutattak: folyamatosan üzentek a fesztivállátogatóknak, sőt egy szépségverseny keretein belül a látogatók kegyeiért is küzdöttek. Mindezt természetesen a Föld érdekében tették, hiszen vicces üzeneteik mögött ott volt a komoly tartalom, amellyel a klímaváltozásra hívták fel a figyelmet.

A kifejezésmód része a SZIN ökotudatos koncepciójának, amelynek lényege könnyed formában, nem tankönyvszagúan, élmények által közvetíteni szemléletformáló üzeneteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik