A ’80-as években hardcore-ikonnak indult a Black Flag frontembereként, de aztán hamar túlnőttek a stílus keretein, majd fel is oszlottak, ezt követően pedig létrehozta saját zenekarát, a Rollins Bandet, ahol egyszer idegtépő gitártémákra szaval, majd üvöltésbe vált, amikor begorombul a gitár is, máskor meg szimpla ősrockandroll-slágereket ír. Ezzel a kiszámíthatatlansággal jó pár hívét elijesztette maga mellől, viszont szépen fokozatosan olyan hű rajongótábort épített a legelszántabbakból, amilyen keveseknek jut, úgyhogy a sztori vége mégiscsak az, hogy első feltűnése óta mindig ikon volt, mert nagyon érezte, sőt néha meg is előzte a korszellemet. Mi most a kilencvenes évek Rollinsát idézzük, amikor pirosra festve üvöltötte, hogy mekkora hazug is ő – a videó maga a Zeitgeist a köbön.
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
- 06:39 Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 06:04 Letartóztatták a floridai postásnőt, miután közel 80 macskát és 12 kutyát mentettek ki a házából
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 06:00 Magyarország kincsei: Tolna vármegye 10 kihagyhatatlan látnivalója
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 14:52 „Tavaly kizártak, és ezt a magam módján meg akartam bosszulni” – a magyar úszó úgy lehagyta a mezőnyt, hogy célba éréskor az üldözőket is alig lehetett látni
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
