Kultúra

Idén összesen 382 ezren voltak a Szigeten

Bár a tavalyi rekord nem dőlt meg, idén is nagyon sokan, összesen 382 ezren voltak a Sziget fesztiválon. Az utolsó szigetelők ezekben az órákban hagyják el a rendezvény területét.

Közel volt a tavalyi 390 ezres rekordhoz, de végül mégsem döntött csúcsot idéne a látogatószám: végül 382 ezren voltak kíváncsiak az egy hetes Sziget programjaira. A legtöbben szombaton látogattak el a Hajógyári szigetre, amikor 72 ezren voltak kinn. Ez a szám csaknem elérte a 75 ezres telt házat.

A Sziget fesztivált idén már 18. alkalommal rendezték meg, és Gerendai Károly ügyvezető szerint várhatóan idén is nyereséges lesz. A fesztivál technikai vezetője, Benis Dániel elmondta, hogy a legnagyobb programhelyszíneken már az éjszaka megkezdték a színpadok bontását, reggel óta pedig a munkálatok mindenütt zajlanak. A teljes levonulás a szakértő szerint 8-10 napig tart majd, ezalatt több ezer köbméter szemetet is el kell majd távolítani.

Benis Dániel arra is kitért, hogy a sziget egy fővárosi közpark, amelynek helyreállítási folyamata több részből áll. Ide tartozik a szigeten található közforgalmi utak esetleges sérüléseinek kijavítása, valamint a zöld terület rekultivációja, a füvesítés, a cserjék ültetése. A Főkert az eredeti állapot visszaállítását követeli meg a szervezőktől, így a fű már a téli fagy beállta előtt megerősödhet majd annyira, hogy tavasszal szép gyep legyen a területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik