Kultúra

Nem akar filmet az életéről az egykori szexbálvány

Brigitte Bardot nem akarja engedélyezni, hogy filmet készítsenek az életéről Hollywoodban.

A 76 éves francia színésznő, aki évek óta harcos állatvédő, csütörtökön kijelentette: nincs senki, aki meg tudná formálni színészként a személyiségét. “Nekik is megvan a személyiségük, de ők nem rendelkeznek az enyémmel” – mondta az Europe 1 francia rádióállomásnak adott interjújában az 1950-es és 60-as évek francia filmjeinek szexbálványa, aki az 1970-es években vonult vissza.

Bardot annak kapcsán nyilatkozott, hogy az amerikai filmrendező, Kyle Newman tervbe vette egy játékfilm elkészítését a színésznő életéről, és a feleségét, a modellként és színésznőként ismert 31 éves Jaime Kinget szemelte ki Bardot megszemélyesítésére.

“Nem fogadom el, hogy úgy csináljanak filmet az életemről, hogy nem tájékoztatnak előre, és nem kérdezik meg, ki játszhatna engem. Nem halottam még a terv részleteit, de kijelenthetem: az engedélyem nélkül semmi sem történhet” – közölte Bardot.

Egy francia filmben már megformálták Bardot személyiségét. A filmet, amely a csaknem két évtizede halott legendás énekes, Serge Gainsbourg életéről készült, és amelyben Laetitia Casta alakítja a fiatal Bardot-t, idén tavasszal mutatták be Franciaországban. A rádióinterjúban Bardot azt mondta, hogy nem látta ezt a filmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik