Kultúra

Salt ügynök [filmpremier]

Angelina Jolie ismét ügynökszerepben, ám ezúttal furcsa parókában hozza a figurát egy középszerű filmben.

Evelyn A. Salt CIA-ügynök éppen haza indulna munkahelyéről, hogy megünnepelje házassági évfordulóját rovartudós férjével, amikor kiderül, hogy besétált a hivatalba egy orosz disszidens, aki „énekelne”. Felettesével, Winterrel együtt megkezdik kihallgatását, ám a férfi azt állítja, hogy Salt orosz kém, alvó ügynök, akinek az a feladata, hogy megölje az Államokba látogató orosz elnököt. A CIA nem sokat teketóriázik, azonnal lefogná Saltot, de a nő megszökik. Indulhat a fogócska, hogy kiderüljön, ki is a valódi áruló.

A film első felében Salt elrabolt férjét igyekszik megtalálni, a másodikban viszont már csak egy véres bosszúhadjáratot láthatunk, melynek végén azért az amerikai elnököt is meg kéne akadályozni, hogy aktiválja az oroszokra irányított nukleáris robbanófejeket. Hullanak az emberek, mint a legyek, Salt üzembiztosan gyilkol, falon mászik, száguldó kamionokon ugrál, metróról vetődik, motorozik, és közben megtalálja néhány régi bátyuska is a kiképzőtáborból.

Jolie-t láttuk már bérgyilkos szerepben (Mr. és Mrs. Brown), volt már akcióhős is (Lara Croft), ebben a filmben figurája jóval több egy irányított droidnál, ő hozza a döntéseket. Mégis, jóval gyengébb színészi játéka a korábbiaknál, és ezt nem csak a furcsa parókák okozzák. Ezzel szemben Liev Schreiber Salt főnökének szerepében zseniális, és ez sokat emel a film kopott, szürke, nyolcvanas évekbeli hangulatán.

Salt – amerikai akciófilm. 2010. Rendezte: Philip Noyce. Szereplők: Angelina Jolie (Evelyn Salt), Liev Schreiber (Winter), Chiwetel Ejiofor (Peabody), Daniel Olbrychski (Vassily Orlov), Yara Shahidi (Cleo), Gaius Charles (Todd Bottoms), Zoe Lister Jones (Zoe Kinnally), Corey Stoll (Shnaider). 100 perc. Forgalmazó: InterCom.

Hazai bemutató: augusztus 12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik