Kultúra

Rétvári Bence: a Sziget az egyik legfontosabb országmárka

A parlamenti államtitkár elárulta: a kormány a hazai zenekarok számára kedvező jogszabály-módosításokat készít elő.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a Sziget több szempontból is fontos Magyarország számára: a külföldi vendégek jobban megismerik az országot és a magyar kultúrát, míg a hazai fiatalok kötetlen formában tájékozódhatnak a közügyekkel kapcsolatban.

Az EU Trió Fókusz programsorozat a 2011. első félévi magyar európai uniós elnökséget népszerűsíti az fesztiválon, a Hungarikum faluban a vidéki Magyarországgal ismerkedhetnek meg a látogatók, de a Civil Sziget sátraiban is több állami intézmény képviselteti magát – sorolta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára.

A minőségi kultúra fenntartásában, terjesztésében az államnak is szerepet kell vállalnia, mert az sosem lesz képes teljesen önállóan megélni – vélekedett Rétvári Bence. A kormány ezért olyan sikeres európai modelleket vizsgál, amelyek lehetővé teszik a kortárs zenekarok, elsősorban könnyűzenei együttesek jelenleginél hatékonyabb támogatását, “nemcsak pénzben, hanem lehetőségben is” – tette hozzá.

A közigazgatási tárca felügyelete alá került Balassi Intézet (BI) szerepéről szólva a KIM államtitkára elmondta: a külföldi magyar intézeteket is magába foglaló BI-nek a magyar EU-elnökség sikeres lebonyolításában is szerepet szánnak.

“Nem franchise-rendezvényeket szeretnénk” – utalt Rétvári Bence arra, hogy a soros uniós elnökséget a kormányzat a nemzeti identitás építésére, a magyar specifikumok, tájegységek bemutatására is fel kívánja használni.

Mint a KIM államtitkára elárulta: harmadik alkalommal látogatott ki a Sziget fesztiválra, ezúttal a Csík zenekar koncertjére, ám végül sajnos nem jutott el a Világzenei Nagyszínpadhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik