Kultúra

A Beach Boys jogi képviselői perrel fenyegetik Katy Perryt

A probléma oka az énekesnő nyári slágere, a California Girls, amely a Beach Boys 1965-ös, California Girls című száma előtt tiszteleg.

A két dal a címén kívül mindössze egy dologban hasonlít: a vendégelőadóként közreműködő Snoop Dogg rapbetétjében elhangzik a Beach Boys számának egyik sora („I wish they all could be California girls”). A legendás zenekar szerzői jogainak tulajdonosa, a Rondor Music szerint ez azonban kimeríti a plágium fogalmát, ezért kárpótlást követelnek. Az énekesnő dalát az elmúlt 11 hétben több mint 3 milliószor töltötték le legálisan, így jelentős összegről van szó.

A követelés egyébként nem új keletű, a cég ugyanis korábban már elérte, hogy az ominózus sor a sztár augusztus 24-én megjelenő albumán ne legyen benne a dalban. Katy Perry ezt a Rolling Stone-nak úgy kommentálta: „Akármennyire is szeretnék tisztelegni a Beach Boys előtt a lemezen, ki kell vennünk azt a sort a számból”.

Az eset külön pikantériája, hogy a Beach Boys két meghatározó tagja, Mike Love és Brian Wilson egyaránt a dal rajongóinak vallják magukat. Love a Los Angeles Timesnak azt mondta: „A szám egyértelműen emlékeztet a mi California Girlsünkre, csak más a nyelvezete. A Beach Boys viszont mindig is a pozitív dolgokkal foglalkozott, és Katy jó véleménnyel van a kaliforniai lányokról, úgyhogy nincs mibe belekötni.” Wilson hasonlóan elismerően nyilatkozott a lapnak: „A dallam nagyon fogós, és le vagyok nyűgözve, hogy Snoop Dogg tőlünk idéz. Sok sikert kívánok nekik a számhoz.”

A két zenész a mostani fejlemények kapcsán is azt közölte a sajtóval: személy szerint semmi bajuk a dallal, de a Rondor önállóan dönt, mikor és hogyan kívánja a jogait érvényesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik