Kultúra

Wyclef Jean is pályázhat Haiti elnöki posztjára

A Fugees rapper-énekese már kitöltötte a szükséges papírokat, de egyelőre csak fontolgatja, hogy valóban elindul a november 28-i választáson.

A szigetországban született, de gyerekkorában szüleivel együtt New Yorkba költözött sztár már korábban is sokat foglalkozott hazája sorsával, többek között alapítványt is létrehozott Yele Haiti néven honfitársai megsegítésére, de ezzel kapcsolatban támadások is érték, mivel egyesek szerint a bevételek nagy részét ő maga tette zsebre.

A média figyelmeztet: amennyiben elindul a választásokon, kemény küzdelemre kell számítania. Ráadásul akkor sem lehet nyugodt, ha elnyeri az elnöki posztot, hiszen a januári földrengések után hatalmas feladat lesz újjáépíteni az országot, és az állam vezetői ettől függetlenül is a legritkábban töltik ki ötéves mandátumukat: vagy eltávolítják őket pozíciójukból, vagy merénylet áldozatai lesznek.

Hogy Wyclef Jean végül vállalja-e a kihívást, az egyelőre még bizonytalan. Családja a sajtónak eljuttatott üzenetében azt írta: „Wyclef határtalanul elkötelezett hazája és annak ifjúsága iránt, és támogatójuk marad függetlenül attól, hogy szerepe lesz-e az ország vezetésében vagy sem. Arról pedig a média azonnal értesülni fog, ha eldöntötte, hogy indul-e a választásokon.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik