Kultúra

Megkövette Tom Jonest az Island Records

Bocsánatot kért Tom Jonestól a kiadója, miután az egyik vezető „rossz viccnek” nevezte az énekes új, spirituálékat tartalmazó lemezét.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, David Sharpe, az Island Records alelnöke egy kiszivárgott levélben durva hangnemben becsmérelte az énekes albumát, miután szembesült vele, hogy a Praise & Blame nem tempós popslágereket tartalmaz. Sharpe többek közt azt írta: „egy Mercedesért fizettem, de egy halottaskocsit kaptam”.

Tom Jones néhány napig hallgatott az ügyben, végül azonban hangot adott felháborodásának. „Ha az emberek ezt elolvassák, azt fogják gondolni, hogy a kiadómnak nem tetszett a lemezem, vagy hogy hibáztam – nyilatkozta az énekes. – Pedig ez nem a kreatív munkatársaktól jött, ők ugyanis teljes mellszélességgel kiállnak az album mellett.”

„Amikor megkérdeztem őket, hogy mégis mi a pokol ez az egész, és ki ez a fickó, mert én bizony nem is ismerem, megtudtam, hogy ez egy olyan pasas, aki számlákat ír alá, vagy valami hasonlót csinál – folytatta Tom Jones. – Tehát nem a kreatív munkatársak között van, akik a lemez mögött állnak. Csak épp ezt az emberek nem tudják.”

Az énekes hozzátette: a történteknek legfeljebb annyi haszna lehet, hogy kíváncsivá teszik a közönséget, de ez nem segíti a lemezt. “A kiadó mindenesetre bocsánatot kért – bár ezért nem lehet elégszer bocsánatot kérni –, és azt ígérték, mindent megtesznek” – tette hozzá az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik