Kultúra

Carlos Santana fellépés közben kérte meg barátnője kezét

A színpadon kérte meg éppen dobszólózó barátnője kezét Carlos Santana gitárvirtuóz.

Múlt heti chicagói koncertjükön Cindy Blackman éppen a Corazon Espinado dobszólóját adta elő, amikor a Grammy-díjas rockgitáros feleségül kérte. A dobos igent mondott, majd a közönség üdvrivalgása közepette megcsókolták egymást – derült ki a Sony Music hétfői közleményéből.

Santana áldott szerencsének nevezte, hogy egymásra találtak. Mint fogalmazott: az univerzum ajándékának tartja a szerelmet, és az abból fakadó hihetetlen energiákat igyekszik a zenében kifejezni.

Arról nem esett szó, hogy mikor akarják tartani az esküvőt.

A 63 esztendős gitárlegenda ellen több mint harminc évi házasság után három gyermeke anyja, Deborah Santana nyújtott be válókeresetet 2007-ben, amelyben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérte a válás kimondását. Az asszony öt éve megjelent memoárjában arról írt, hogy Santana hűtlen volt hozzá.

A Mexikóból származó zenész több mint 40 éves pályafutása alatt eddig 90 millió albumot adott el világszerte. Nagy sikerű Supernatural című visszatérő lemezével 1999-ben nyolc Grammy-díjat nyert. Szeptemberben újabb rockalbummal jelentkezik.

Az ötvenéves Blackman korábban többek között Lenny Kravitzcel turnézott és készített lemezt, de Pharoah Sandersszel, Cassandra Wilsonnal és Bill Laswell-lel is játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik