Kultúra

Elindult a Budapest Kirakat ötletpályázat

Nyitányként szemétdaráló tölcsér került az Írók Boltja kirakatába.

A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely, a Budapesti Turisztikai Hivatal és a Dekorszövetség együttműködésével év végéig minden hónapban egy-egy művészeti csoport rendezheti be az Írók Boltjának egyik kirakatát.

A sort kedden a Cellux Csoport nyitja, akiknek az installációja absztrakt formában modellezi egy élő város elemeit, és egy óriásdarálóval hívja fel a figyelmet az újrahasznosítható szemétre.

A „Budapest Kirakat” ötletpályázat során 2010 júliusa és decembere között minden hónapban más, fiatal művészekből álló csoport újítja meg az Írók Boltja kirakatát.

A Studio Metropolitana projektvezetője, Demeter Anna elmondta, hogy az “az ötletpályázat célja, hogy az installációk gondolkodásra, párbeszédre ösztönözzék a városlakókat, illetve a kirakat a városhoz méltó, ötletes, és esztétikus képet mutasson a városlakók és a turisták számára.”

A Budapest Kirakathoz önálló blog is készült, ahol nyomon lehet követni a kirakattal kapcsolatos változásokat, érdekességeket, valamint az alkotókról is sok információ felkerül majd az oldalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik