Kultúra

Elhagyott könyvek népszerűsítik az olvasást

Nagyszerű játék, ami ráadásul még az olvasást is népszerűsíti: Magyarországon is hódít a Veszíts el egy könyvet! kezdeményezése.

Az utazó könyvek gondolata 2001-ben indult az Egyesült Államokban. A mozgalmat Ron Hornbaker alapította azzal a céllal, hogy az olvasást – és persze a könyveket – elérhetővé tegye azoknak is, akiknek egyébként nem futna erre a hobbira. Ahhoz, hogy egy könyv részt vehessen az utazásban nem kell más, mint egy kód, amivel nyomon követhetővé válik és egy rendszer, amiben megjelenik az információ, hogy egy adott könyv éppen merre jár. Az alapítás óta már több millió könyv indult világ körüli útra.

2008-ban az amerikai mozgalomhoz hasonló magyar kezdeményezés vette kezdetét. Ekkor az orosházi Justh Zsigmond Könyvtár dolgozói útjára indították a Veszíts el egy könyvet! programot. A résztvevőknek itt is annyi a dolga, hogy lemondanak egy könyvről és „elvesztik” egy forgalmas helyen. Persze nem árt egyértelműsíteniük, hogy a könyv nem véletlenül maradt az adott helyen – egy cédulával – és már kezdődhet is az utazás. A magyar irodalmi élet nagyjai is csatlakoztak a mozgalomhoz: Závada Pál, Mácsai Pál és Vámos Miklós például dedikált könyveket indítottak útjukra. Az abszolút rekorder egyelőre Kis Ottó Javrik című műve, a könyv Párizson keresztül jutott Ausztráliába.

Ajánlott linkek:

A Veszíts el egy könyvet! kezdeményezés honlapja és bővebb információk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik