Kultúra

Szent István Riminiben

Szent Istvánról szóló kiállítással vesz részt Magyarország a világ egyik legnagyobb kulturális-közéleti fesztiválján, az olaszországi Meeting di Riminin.

A fesztivált 1980-ban rendezték meg először az Adria-parti városban. A Meeting azóta a világ egyik legnagyobb – teljesen ingyenes – fesztiváljává fejlődött: tavaly mintegy 800 ezer látogatót fogadtak a világ minden tájáról – számolt be Sandro Ricci főszervező. A rendezvény programjain augusztus 21. éa 28. között beszélgetések, előadások, kiállítások és konferenciák lesznek a politika, a vallás, a gazdaság és a kultúra témaköreiből.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Centro Studium di Gorizia együttműködésében létrejövő Szent István – Államalapító és a nép apostola című kiállításról Domokos György, a katolikus egyetem tanszékvezetője elmondta, hogy a 900 négyzetméteren megrendezendő tárlat bemutatja a honfoglalást, az 1000. év eseményeit, az első magyar király alakját és a kor jelentős személyiségeit.

A várhatóan sokezres közönség által látogatott kiállítás leglátványosabb eleme a Szent Korona óriási, fából készült másolata lesz, de a Mátyás-templomból elviszik Riminibe a korona egyik élethű mását is.

Mint Érszegi Márk Aurél, a római magyar nagykövetség munkatársa elmondta, a Meeting di Rimini Magyarország egyik legfontosabb idei kulturális bemutatkozási lehetőségét jelenti külföldön.

Ajánlott cikk:
Meeting di RImini: Magyarország a vendégnemzetek között (Kultúra.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik