Kultúra

Mozikban a delfinek mészárlása Japánban

Az Oscar-díjas dokumentumfilmet eddig kihagyták a japán mozik műsorából.

A The Cove (Az öböl) című film titokban készült a Taidzsi falu öblénél folyó brutális delfinvadászatról. A filmet június 26-án kezdték volna vetíteni, ám a forgalmazó tokiói irodája előtti tüntetések miatt törölték a bemutatót.

A meghátráló mozikat értelmiségiek egy csoportja levélben ösztönözte arra, hogy ne hajoljanak meg a tiltakozások előtt, mondván “ezzel a lépéssel csak azt támasztják alá, hogy Japánban gyenge lábakon áll a szólásszabadság”. A bemutató ellen tiltakozó nacionalista csoportok szerint sérti Japán büszkeségét az amerikai dokumentumfilm, amely arról szól, hogy a falusiak minden évben miként ejtenek el kétezer delfint.

A japánok többsége még sohasem evett delfinhúst, ennek ellenére sokan vélik úgy, hogy a bálnák és delfinek fogyasztása a hagyományos konyhaművészet részét képezi. A japánok sértésnek veszik, ha kívülállók – az állatok védelmére hivatkozva – beleszólnak ebbe.

A produkció számos fesztiválon sikert aratott, és nemzetközi nyomásra a tavalyi Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál is programjára tűzte. A film alkotóját, Louie Psihoyost, a National Geographic korábbi fotósát letartóztatással fenyegették a helyi hatóságok, mivel a hagyományos véres állatmészárlást úgymond magánterületről, rejtett kamerával rögzítette. A legújabb műsorterv szerint a filmet július 3-tól Tokió mellett öt városban kezdik vetíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik