Kultúra

Megint elhalasztotta turnéját a Simon & Garfunkel duó

Határozatlan időre elhalasztotta Old Friends című reunion-turnéját a Simon & Garfunkel páros, miután Art Garfunkel torka nem bírta a terhelést.

Az énekes problémái már az első koncerten is nyilvánvalóak voltak, amelyet a New Orleans Jazz Fesztiválon tartottak. Garfunkel akkor be is vallotta, hogy vele van a baj, két dal között ugyanis azt mondta a közönségnek: „A probléma nem a mikrofonnal van. A hangom határozatlan egy kicsit.”

Az énekes ezután orvoshoz fordult, és mivel azt a tanácsot kapta, hogy pihentesse a hangját, a páros négy nappal később lemondta összes áprilisi és májusi fellépését. A koncerteket eredetileg júliusra hirdették meg újra, most azonban ismét halasztani kényszerülnek, mert Garfunkel állapota még mindig nem kielégítő.

Hogy mikor pótolhatják a turnét, azt egyelőre nem tudni, így új dátumok sincsenek, de az orvosok továbbra is azt mondják, hogy Garfunkel fel fog épülni.

„Kellemetlenül érzem magam, hogy ennyi ember számításait keresztülhúzom, de még gyógyulóban vagyok, így nem vagyok képes elsőosztályú teljesítményre. Annál kevesebbet pedig nem szeretnék nyújtani a közönségnek” – idézi a páros közleménye Garfunkelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik