Kultúra

Nem lesz operaigazgató Budapesten Holender

Cáfolta Ioan Holender, a bécsi operaház leköszönő igazgatója hétfőn azt a sajtóhírt, miszerint a budapesti opera főigazgatói tisztségéről folytatna tárgyalásokat.

Holender az osztrák rádiónak (ORF) adott nyilatkozatában az is elmondta, hogy Budapesten jelezték: nyitottak volnának a jelenleginél “szorosabb együttműködésre”, de még csak “kiforratlan elképzelésekről” van szó. A bécsi direktor jelenleg tanácsadó a budapesti operánál. “Biztosan nem megyek ott tartózkodó, ott lakó ügyvezető igazgatónak Budapestre” – fűzte hozzá.

Holender az ORF-nek elmondta, hogy nemrég kötött meg egy kétéves tanácsadói szerződést a New York-i Metropolitan Operával.

Az Österreich című bulvárlap a múlt pénteken azt írta, hogy Ioan Holender lehet a Magyar Állami Operaház új vezetője és magával hozhatja Budapestre Harangozó Gyulát, a bécsi opera eddigi balettigazgatóját.

A kultúráért felelős tárca államtitkársága akkor az MTI-vel azt közölte: az operaélet legkülönbözőbb személyiségeivel tárgyalnak. A Magyar Állami Operaháznál nem kívánták kommentálni az osztrák hírt.

A romániai születésű, egykor bariton énekesként feltűnt Ioan Holender csaknem húsz évig igazgatta a bécsi dalszínházat, Harangozó Gyula – a híres magyar koreográfus, Harangozó Gyula fia – pedig tíz évet szolgált Bécsben, miután előzőleg öt évig volt a budapesti társulat igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik