Kultúra

Zöld utat kapott a svájci Charlie Chaplin múzeum

Megépülhet a Chaplin világa elnevezésű múzeum a svájci Corsier-sur Vevey-ben: a helyi hatóságok szerdán megadták a szükséges engedélyt.

A projekt kivitelezése eddig a környéken lakók ellenvetései miatt késett, holott a múzeum terve már 2002-ben megszületett. A Michael Chaplin – Chaplin egyik fia – által vezetett múzeumi alapítványnak az építési engedély elnyeréséhez számos akadályt kellett leküzdenie.

A múzeum Chaplin korábbi házában, a Manoir de Ban-ban nyílik majd, előtte azonban az épület átépítésére van szükség. A kezdeményezők remélik, hogy még idén megkezdődhetnek a munkálatok, és 2012 nyarán meg is nyithat az intézmény. Az előzetes becslések szerint a beruházás több mint hatvanmillió frankba (11,7 milliárd forintba) fog kerülni, évente viszont 250 ezer látogatót vonz majd.

Chaplin 1952-ben telepedett le a Genfi-tó partján, Vaud kantonban fekvő Corsier-sur-Vevey-ben. Itt élt együtt negyedik feleségével, Lady Oonával a Manoir de Ban nevű birtokon. Chaplin 1977 karácsony éjszakáján hunyt el, a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Chaplin a film történetének egyik legnagyobb alakja: sétabotos, kalapos, kacsázó járású csavargója az örök kisember, az örök bohóc jelképe lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik