Kultúra

Juliette Lewis első budapesti klubkoncertje

Juliette Lewist már sokszor láthattuk hazai színpadon, klubkoncertet azonban még nem adott nálunk. Június 4-én erre is sor kerül.

A színészből lett énekesnő a Sziget és a Hegyalja fesztivál nagyszínpada után ezúttal az A38 hajó gyomrában, karnyújtásnyi távolságból vadítja a közönséget, ami egész más hangulatú bulit ígér, mint az eddigiek.

Nemcsak ebben jelent azonban újdonságot a koncert, ugyanis Lewis tavaly év elején feloszlatta Licks nevű zenekarát, és a Mars Volta gitárosával, Omar Rodríguez-Lópezzel készítette el új albumát, a Terra Incognitát. A lemez így az énekesnőre korábban jellemző rock and rollnál jóval változatosabb és higgadtabb zenét tartalmaz, és ez bizonyára a koncertre is hatással lesz.

A fellépésen Juliette Lewis előzenekara az Irie Maffia Rocktrio lesz, a belépő pedig elővételben 5000, a koncert napján 5500 forintba kerül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik