Kultúra

Európa talán legmodernebb múzeuma nyílt meg

72,5 millió euróból épült és 65 ezer műtárgyat állíthat ki a metzi Pompidou Központ.
Kapcsolódó cikkek

Hét évvel az építkezések megkezdése után a franciaországi Metzben nyitotta meg kapuit az első francia fiókmúzeum, a Pompidou Központ-Metz (CPM).

A Moselle folyó partján elterülő Metz impozáns középkori óvárosa ellenére sem tartozott a turisták kedvelt célpontjai közé, az új kulturális központ átadásával azonban változhat majd a kép. A látványos üvegépület tervezői – a japán sztárépítész, Ban Sigeru és a francia Jean de Gastines – egy hagyományos kínai kalap formáját idézték fel az épülettel, amely éjjelenként fehér fénybe borul majd. A múzeum földszinti kiállítóterének 25 méteres belmagassága óriási méretű művek kiállítására is alkalmas.

Az egykori metzi teherpályaudvar helyén 72,5 millió euróból (több mint 19 milliárd forintból) megépült múzeum finanszírozását az unió, a francia állam, a helyi önkormányzat és a régió vállalta magára. A10 millió eurós éves költségvetéshez a párizsi anyaintézmény nem járul hozzá, viszont – az évi negyedmillió látogató reményében – 65 ezer műtárgyból álló gyűjteményét ingyen megosztja a metzi fiókkal.

A nyitó tárlat a “Remekművek?” címet viseli, amely a remekmű fogalmának történelmi áttekintésével arra igyekszik rávilágítani, hogy egy műtárgy megítélése soha nem egyértelmű, és mindig az adott korok befogadó közegén múlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik