Kultúra

150 éve lőtte főbe magát Széchenyi István

A gróf attól félhetett, hogy a döblingi szanatórium helyett igazi "őrültekházá"-ba zárják, ahol az osztrák titkosszolgálat feltűnés nélkül végezhet vele.

Az évfordulóra Széchenyi István bécsi belvárosban álló szülőházában emlékeztek, a reformkori politikust Gergely András történész, egyetemi tanár és Oplatka András budapesti születésű svájci újságíró, író, egyetemi tanár méltatták.

A bécsi megemlékezésen Oplatka András kiemelte, hogy a mai kelet-közép-európai politikusok számára példa értékű lehet Széchenyi széles európai látóköre, és hogy sosem törekedett hatalomra, ehelyett a közérdeket tartotta szem előtt.

Az április 8-i évforduló alkalmából csütörtökön a döblingi Széchenyi-emlékműnél tartott koszorúzást az Országgyűlés küldöttsége és a Széchenyi Emlékbizottság 2010, délután Nagycenken pedig Sólyom László köztársasági elnök és Pálinkás József, az MTA elnöke mond beszédet.

Széchenyi István halálát sok találgatás övezte az elmúlt másfél évszázadban. Az évforduló kapcsán a HVG.hu tanulmányban foglalkozik a politikus öngyilkosságával, amelyhez Széchenyinek azok a félelmei is hozzájárulhattak, hogy – miután álnéven írt, osztrák politikát kritizáló cikkei lelepleződtek – a döblingi szanatórium helyett “valódi őrültekházába” zárják, és ott az osztrák titkosszolgálat feltűnés nélkül végezhet vele.

Ajánlott cikk:
Egy besúgónő diadala: 150 éve halt meg Széchenyi (HVG.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik