Foci

Megvédte bajnoki címét a Barca

A katalánoknak egy döntetlen is elég volt a Levante otthonában 21. spanyol bajnoki címük begyűjtéséhez.

Pep Guardiola együttese a a mérkőzés előtt ötpontos előnnyel bírt a tegnap győzelmet arató Real Madriddal szemben, és mivel pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény a Barcának kedvez, így a mai döntetlennel – két fordulóval a vége előtt – már bajnoknak mondhatják magukat a katalánok.

A Levante otthonában 28 percet kellett várni a Barcelona góljára, Xavi felívelése után Keita egy védő szorításában fejelt remekbe szabottan a kapuba.


A kiesés rémétől még mindig fenyegetett hazaiak a félidő vége előtt egyenlíteni tudtak, Pique felszabadítás helyett lyukat rúgott, ez pedig Victor Valdest is annyira meglepte, hogy Caicedo a kapuba passzolt.


A Barcelonát így sem hajtotta a tatár, a második félidőben már nem is esett újabb találat. Az 1-1-es végeredmény és az egy megszerzett pont azt jelentette, hogy a katalán főváros utcáin megindulhatott az ünneplés, a Barca begyűjtötte története 21. bajnoki címét. Messiék duplázhatnak idén, hiszen május 28-án a Bajnokok Ligája döntőjében is érdekeltek (a Manchester United lesz az ellenfél).

A már biztos kieső Almería hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el a negyedik helyen álló Villarreal ellen, míg a Real Sociedad kiesési rangadón egy kései góllal fordította 1-1-es állásról a maga javára a mérkőzést, és legyőzte a Pintér Ádámot ezúttal nélkülöző Zaragoza együttesét.

A Valencia 2-2-es döntetlent játszott az Espanyol vendégeként, míg a Hercules kiesett az első osztályból, miután csak egy pontot szerzett a Mallorca ellen.

Eredmények – Primera Division, 36. forduló
Levante – Barcelona 1-1 (1-1)
gólszerzők: Caicedo (41.) illetve Keita (28.)
Real Sociedad – Zaragoza 2-1 (1-0)
gólszerzők: Tamudo (24.), Aranburu (88.) illetve Fernández (53.)
Almería – Villarreal 0-0
Espanyol-Valencia 2-2 (1-2)
gólszerzők: Osvaldo (19.), Galan Inigo (76.), illetve Soldado (9.), Mata (25.)
Hercules-Real Mallorca 2-2 (2-0)
gólszerzők: Aguirre (12., 42.), illetve Casadesus (76.), Webo (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik