Foci

Kakára hajt a Milan

Spanyol és olasz lapértesülések szerint Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke mindent elkövet majd, hogy visszaszerezze Kakát a Real Madridtól.

A La Gazzetta dello Sport és az AS úgy tudja, hogy a brazil futballista szombaton táviratban köszöntötte a sportvezetőt abból az alkalomból, hogy a piros-feketék megnyerték a bajnokságot.

“Hála a jó égnek, bajnokok lettünk” – írta a középpályás.

“Örök barátság…” válaszolta Galliani.

“Kaká óriási futballista, mindent elkövetek, hogy visszaszerezzük. Két emberért ejtettem könnyet, amikor távozott, az egyik Leonardo, a másik Kaká volt.” – idézték az újságok az alelnököt.

Helyi lapértesülések szerint a királyi klub a nyáron eladná a játékost, noha további négy idényre szól jelenlegi szerződése. Az AC Milan mellett állítólag az Internazionale, továbbá a londoni Chelsea is érdeklődik iránta.

Az aranylabdás brazil légiós 2003 és 2009 között szerepelt a milánói alakulatban, ezen időszak alatt 193 mérkőzésen 70 gólt szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik